
A következő teszt a kézírásunk alapján árul el pár apróságot rólunk. Ahhoz, hogy ezt a tesztet el tudjuk végezni, fogjunk egy üres lapot meg egy tollat és írjuk le ezt a részt egy lapra. Így egyből van egy példánk, amihez tudjuk hasonlítani a kérdéseket.
1. Milyen irányba dőlnek a betűid?
a. hátra
b. egyenesek
c. előre
2. A betűk az írásodban:
a. össze vannak kapcsolva és a szavak között jól látható szünet van
b. félig-meddig vannak összekapcsolva, betűje válogatja
c. egyáltalán nem kapcsolódnak, mint a nyomtatott írás
3. A szavak között mennyi helyet hagysz?
a. széles térköz van
b. keskeny a térköz
c. a szavak összefolynak, a toll szinte el se hagyja a lapot
4. Milyen közel vannak az egymás alatti sorok?
a. nagyon távol
b. elég messze, hogy ne érjenek össze
c. elég közel, hogy a betűk, mint "j" és "y" alulról és a betűk mint "t" és "h" felülről, az egymás alatti sorokban kapcsolódnak egymáshoz
5. Milyen színű tintát választanál?
a. kék, fekete
b. piros
c. világoskék
d. zöld
6. Hogy néznek a ki a "t" betű "áthúzásai" ( a kis vizszintes vonal a "t"-n)
a. általában balra helyezkednek el a "t" szárától
b. kb. középen van
c. jobbra helyezkedik el a törzstől
7. Milyen irányba hajlanak a soraid?
a. felfelé ívelnek
b. egyenesen mennek a lapon
c. lefelé tartanak
8. Melyik betűk foglalják el a legtöbb vertikális helyet?
a. ilyen betűk, mint például a "t" és "h"
b. ezek a betűk, például az "a", "e" és "n"
c. más betűk, mint például a "j", "g" és "y"
9. Mekkora nyomást fejtesz ki íráskor?
a. könnyed és finom
b. határozott és egyenletes
c. erőteljes, nagy nyomást
...és a válaszok:
1.
a. Hátrafelé dől az írásod: félénk vagy, kicsit habozol a szituácíókban, nem mindig mered kimutatni az érzéseidet.
b. Egyenes: olyan valaki vagy, akinek szüksége van kapcsolatokra.
c. Előre dől: zárkozott, de magabiztos vagy.
2.
a. Teljesen kapcsolódnak: barátságos vagy, aki szívesen találkozik, beszélget másokkal.
b. Gyengén kapcsolódnak: olyan valaki vagy, aki kicsit félénk és nem talál nagyon könnyen kapcsolatokra.
c. Nem kapcsolódnak: alapos ember vagy, aki gondolkodik mielőtt cselekszik.
3.
a. Nagy térköz: óvatos, elővigyázatos és kicsit félénk természeted van.
b. Keskeny térköz: nagyon beszédes személyiség vagy, talán néha túlságosan is.
c. Nem igazán az elővigyázatosság a mottód, gyorsan cselekszel, szereted ha csinálhatsz valamit, magabiztosan döntesz.
4.
a. Nagyon távol vannak egymástól: szintén félénk, elővigyázatos, nem igazán barátkozol, távolságtartó vagy.
b. Elég messze, hogy nem érnek össze: nagyon beszédes és egyes helyzetekben, pazarló, nem takarékosnak tűnsz.
c. Túl közel, hogy összeérnek a betűk: ez arra utal, hogy rendezett vagy a dolgaidban
5.
a. Kék-fekete: olyan valaki vagy aki konzervatív, racionális, szereti és ragaszkodik a tradíciókhoz.
b. Inkább spirituális dolgok érdekelnek, mint az anyagiak, esetleg vallásos is vagy. Mély megértésed van mások problémái iránt.
c. Élettel teli, energetikus és eredeti vagy, aki szereti, ha történik körülötte valami.
6.
a. Balra helyezkedik el: elővigyázatos személyiség vagy.
b. Nem igazán vagy eredeti, de nagyon megbízhatónak és rendezettnek tűnsz.
c. Megbízható, lelkiismeretes vagy, még vezetőnek is jó lehetsz.
7.
a. Felfelé ívelnek: optimista beállítottságú és energiával vagy tele.
b. Utalhat arra, hogy nagyon ki vagy fáradva (mind fizikailag, mind mentálisan), esetleg átmeneti depressziód van.
c. Arra utal, hogy álhatatos, céltudatos személy, esetleg kicsit zárkózott vagy.
8.
a. Idealista, ambíciózus és ösztönösen cselekvő egyén vagy.
b. Materialista vagy, hajlamos a túlzásokra.
c. Kicsit nagy az egód és néha főnökösködsz.
9.
a. Szerény, kifinomult, ugyanakkor túlságosan kritikus és szigorú tudsz lenni.
b. Erős, de szigorú akaratú, önfejű, de erőteljes személyiség.
c. Energiával teli és rugalmas, aki kiállja az élet pofonait és tovább tud lépni.
Ez a teszt a kézírás alapján próbál néhány tulajdonságunkra rávilágítani. A kézírás nagyon sokat elárul természetünkről, mert mindenkire egyedi kézírás jellemző, még akkor is ha mindenki az iskolában hasonló szabályok szerint tanult írni.
Az tapasztaltuk, hogy néha ellentétes lehet az eredménye a 4 alapszemélyiség típus tesztjével. Ha Neked is nagyon ellentétes eredmény jön ki, légy szíves add tudtunkra, mert a 4 alapszemélyiség típus teszt sokkal összetetebb és jobb eredményt ad, ezért arra érdemes hallgatni.
forrás:http://www.personalitytest.net/