Teszt a formák segítségével

Mielőtt bármit is elmondanánk erről a tesztről, csináljuk végig! A következő formák közül válasszuk ki azt, amelyik a legszimpatikusabb, mindenféle gondolkodás nélkül, csak úgy első érzésre.

egeszseges-eletmod-szemelyisegtesztek2

 

 

Lássuk az eredményeket:

 

A négyzet akkor érzi magát a legjobban, hogyha egy stabil környezet veszi körül és van egy tiszta célja arról, hogy mit kell csinálni. A konzervatívak az olyan dolgokat szeretik, amik átlagosak és rendezettek. Ha kapnak valami feladatot, addig dolgoznak rajta következetesen, amíg az kész nincs, még akkor is, ha fáradságos, ismétlődő és egyedüli munkáról van szó.

 

A téglalapok olyanok, akik szeretik, ha valaminek egy jó struktúrája van, nem szeretik a bizonytalanságot, hanem inkább a rendszeres, szabályos dolgokat fogadják szivesen. A dolgaikat szabályok, törvények szerint kell végezni és be kell őket tartani. Ha valamilyen feladatot kapnak, elkezdik rendezni a teendőket, hogy a lehető legszisztematikusabban menjenek a dolgok.Tudatosan végzik feladataikat.

 

A háromszögek olyan emberek, akik célorientáltak. Élvezik, ha valamit megtervezhetnek és utána kivitelezhetik. A cél megvalósítása, elérése motiválja őket. Általában hosszútávban gondolkodnak, és néha megfeledkeznek a rövid távú részletekről. Ha valalmi feladatot kapnak, szépen készítenek rá egy tervet és végrehajtják.

 

A körök társasági emberek, elemük a kommunikáció. Nincsenek éles sarkaik, csak semmi durvaság. Tipikusan olyan emberek, akik ha kapnak egy feladatot, megbeszélik másokkal, hogy egyetértés legyen, elsimítják a dolgokat a munkatársaikkal. A kommunikáció másokkal elsődleges feladatuk, törekednek az egyetértésre, harmóniára az emberekkel.

 

A cikázó vonalat olyanok választják, akik egyáltalán nem átlagos gondolkodásúak, nagyon kreatívak. Az ilyen emberek, ha kapnak egy feladatot, előjönnek egy tucat jó ötlettel a témával kapcsolatban, a kreatívitás elsődleges. Nagyon unottak lesznek, ha átlagos, ismétlődő munkát kell végezniük, de ha új dolgokat csinálhatnak, próbálhatnak ki, új ötletekkel sziporkázhatnak, akkor nagyon jól érzik magukat.

 

Miért hasznos ez a teszt?  Például segít megérteni, hogy milyen munkakörben érezhetjük legjobban magunkat. Segít, hogy megértsük, miért végezzük a dolgainkat úgy, ahogy tesszük. Ha esetleg problémánk volt a feladataink végrehajtásával eddig, lehet azért volt, mert olyan módon próbáltuk megoldani, ami nem illik a személyiségünkhöz. Ha például "cikázó vonalak" vagyunk és mindennap ismétlődő szabályok szerinti munkát kell végeznünk, akkor előfordulhat, hogy ez az oka, hogy unottnak érezzük magunkat mindennap és nem hoznak lázba a feladataink. Ez persze nem azt jelenti, hogy holnap menjünk és mondjunk fel munkahelyünkön és legyünk a házi elektronikai eszközök területén feltalálók, de érdemes lehet új megközelítésekben nekimenni a feladatainknak.

 

Sok cégnél a vezetőség is alkalmaz ehhez hasonló teszteket, hogy adjon nekik egy kis segítséget, irányt mutatva, melyik ember milyen munkakörre a leginkább alkalmas. Például: ha van egy szisztematikus előre meghatározott munka, amit el kell végezni, a négyzet lesz a legalkalmasabb rá (például egy könyvelési feladatkörben). Ha olyan munkakörbe kell dolgozni, ahol feladatokat kell megszervezni és az emberek között fel osztani, akkor a mi emberünk a téglalap. A háromszögek például jók lehetnek vezetőknek (ha vannak ilyen képességeik), mert biztosítják, hogy a hosszútávú célok meg vannak tervezve és betartják őket. Körök működhetnek a PR (kapcsolatok) osztályon, ha problémákat kell megoldani. Ha jobb, kreatív ötlet kell a cég új hirdetéséhez a cikázó vonalak a legalkalmasabbak.

 

Ez persze akkor működik a legjobban, hogyha példul a cikázó vonalaknak van marketinges háttere, tudja mi mozgatja az embereket stb. Nem jelenti azt, hogy bárki, aki cikázó vonal és beültetjük a cég marketing osztályának az igazgatói székébe, jó lesz, felvirágoztatja az osztályt, csupán azt jelenti, hogy abszolút előnye van másokkal szemben az ilyen területeken, mert ilyen a természete.

 

Fontos, hogy jó, hogyha felismerjük ezeket a különböző személyiség típusokat, mindennapi életben is nagyon jól jöhet, de főleg, ha valamilyen szintű vezetők vagyunk egy cégnél. Lehet, hogy valaki akiről azt hittük, hogy szétszórt, nem rendezett stb. csak egyszerűen olyan személyiséggel rendelkezik, ami kreativitás után áhítozik, szeret új dolgokat kitalálni és kísérletezni velük. Ha valamelyik barátunkat véletlenül elítéltük, mert túl rendezett, rendszerető, előfordulhat, hogy csak nem olyan személyiség típushoz tartozik, mint mi. Nem érdemes ezek miatt az eltérések miatt konfliktusokba keveredni a körülöttünk élőkkel. 

 

Érdekes még a különböző formákhoz kapcsolódó viselkedés. A négyzet, a téglalap és a háromszög összetartó, ami azt jelenti, hogy mindhárman egy adott célért dolgoznak, szisztematikus úton, szépen, terv szerint szeretnék megvalósítani a célt. Logikusak, de lehet, hogy néha hiányzik belőlük a kreativitás.

A kör és a cikázó vonal eltartóak, ők kreatívak, intuitívek, kifelé fordulóak, másokat is belevonnak a dolgokba és új területeket keresnek, de nem éppen szisztematikusak.

 

Ha eddig nem lett volna egyértelmű, az egyik személyiség típus semmiben nem jobb vagy rosszabb, mint a másik. Mindegyiknek megvannak az erősségei és gyengéi, mindenkinek meg van adva, hogy miben jobb, miben gyengébb. Mindenkinek megvannak az erényei és valamiben mindenki otthonosan mozog.

 

***Tipp az egészséges életstílushoz, és a kapcsolatainkhoz***Elgondolkodhatunk rajta, hogy a körülöttünk lévő emberek melyik típushoz tartoznak, legközelebb másként állhatunk hozzájuk. Ha legközelebb véletlenül konfliktusba keveredünk (ami gyakran előfordulhat a nagyon különböző emberek között) és felismerjük, hogy ez a személyiség típusok közötti különbségek miatt van, vegyünk a fáradságot és magyarázzuk el a másiknak, hogy a személyiségünk miatti különbségek a nézeteltérés oka , így könnyebben találhatunk mindkettőnknek megfelelő megoldást.

 

Működnek Neked a tanácsok?Használod őket? Tetszenek, vagy nem?

Írd meg itt alul a hozzászólások részben!

 

Your rating: None Average: 8.2 (6 votes)

Hozzászólások

...

Nekem nagyon nem jött be sajnos...